A nárcisztikus bántalmazó a kommunikációt gyakran eszközként, fegyverként használja. Évtizedek alatt kimunkált, finomított, nehezen tetten érhető, de a partner számára mérhetetlenül romboló, káros és fájdalmas mondatokat fogalmaz meg. Viselkedése nem a szó hagyományos értelmében vett szándékosságból fakad, hanem abból a félelemből, hogy hibásnak, alacsonyabb rendűnek, gyengének vagy vesztesnek látják. Ezek elkerülése érdekében fejlesztette ki azt a technikát, mellyel megvédi magát azoktól az érzésektől, amiktől retteg. Mivel nincs empátiája, ezért fel sem tudja fogni, hogy milyen rombolást végez maga körül. A mondatai által okozott sebeket, fájdalmat nem ismeri föl, csak látja azok hatékonyságát, ezért alkalmazza őket. Álljon itt egy csokorra való a tipikus nárcisztikus bántalmazó mondatokból – kiegészítve a mögöttes gondolatokkal .

Túl érzékeny vagy! – Az érzéseid problémát jelentenek számomra. Nem érdekel az empátia és nem is tudom mi az – bár szeretném azt is magamnak. Ha megszégyenítelek, akkor talán abbahagyod az érzéseid közlését.

Ideges vagy és ez a te hibád! – Ha olyat mondtam vagy tettem, ami neked fájt, az a te bajod és magadnak köszönheted, nem az én hibám. Soha nem kérek bocsánatot, nem fogadom el, hogy hibáztam és nem ismerem el, hogy tévedtem. Ez gyengeség lenne részemről.

Tévedsz! Ezt rosszul gondolod! – Fogalmam sincs arról, hogy mi játszódik le benned. De ha kétségbe vonom, akkor elbizonytalanítalak és könnyebben irányíthatlak, befolyásolhatlak.

Soha nem voltam ennél biztosabb semmiben! – Azt hiszem el, amit ebben a pillanatban mondok. Nem érdekel, hogy ez összhangban áll-e azzal, amit eddig mondtam vagy tettem. Az érdekel, hogy megkapjam, amit akarok. Minél határozottabb vagyok, annál kevésbé kérdőjelezed meg az én igazságom. És csak az létezik.

Ne analizálj engem! – Amit mondasz, az nagyon kényelmetlen számomra. Önmagam megfigyelése és feltárása rémisztő! Mondj inkább jó dolgokat rólam, vagy hallgass!

Soha nem mondtam ilyet! – Lehet, hogy mondtam, de nem tetszik ahogy most hangzik! A kép, amit kialakítottam magamról, mindennél fontosabb. Hatékonyan meg tudom védeni ezt az imázst, ha nagyon határozottan állítok valamit.

Természetesen tisztellek téged! – Remélem, hogy ezt elhiszed és nem látod meg mennyire nem érdekelnek a jogaid és igényeid! Bármit teszel értem, az soha nem lesz elég, de minél tovább próbálkozol, annál jobb nekem.

Meddig akarod még ezt ismételni? Már milliószor hallottam! – És most sem érdekel. Sok szerencsét, ha azt hiszed, hogy az érzéseid megosztása majd változtat rajtam.

Bízhatsz bennem! – Ha megbízol bennem, akkor tovább használhatlak. Te csak bízz bennem! Én nem bízom sem benned, sem másban.

Ez vagyok én, fogadj el! Ha egy mosómedvével házasodtál, akkor ne csodálkozz, hogy mosni fog! – Nem fejlődök senki kedvéért! Ha sokáig folytatod, akkor megtalálom a módját, hogy kikészítselek. Megalázlak, elhagylak és vissza sem nézek. Aztán ha összeszedted magad és ismét megadod azt, amire szükségem van, akkor újra kapcsolódhatsz hozzám.

Ha ismerősek a fenti mondatok, javaslom, töltse ki a Párkapcsolati Érzelmi Bántalmazás kérdőívet!