A nárcisztikus bántalmazók önmagukat roppant felelősségteljes személynek mutatják. Valóban szeretnek felelősséget vállalni azokért a számukra pozitív dolgokért, amivel a figyelem középpontjába tudnak kerülni. Amikor azonban más próbálja felelősségükre felhívni a figyelmet, akkor igen változatos technikákkal hárítják azt el. Teszik mindezt azért, mert azzal, hogy más próbál felelősséget róni rájuk, azt úgy értelmezik, hogy elveszítik az irányítást, valaki más akar kontrollt gyakorolni felettük. Ez az egyik legfontosabb alapfélelmüket aktivizálja: senkinek nem lehet hatalma felettem! Ezért az alábbi módokon menekülnek minden felelősség elől:

Megfélemlítés
A nárcisztikus bántalmazók jellemzően határozottan és erőszakosan érvényesítik akaratukat. Nagy gyakorlatuk van a megfélemlítésben. Mindenképpen vissza akarják nyerni az erőfölényt a másik fölött, ennek érdekében általában a felelősség firtatása esetén is támadnak: „Hogy van merszed megkérdezni, hova utaztam két napra?”.

Vádolás – projekció
A nárcisztikus bántalmazó felsorolja Ön miért felelős. Természetesen kiegészítve azzal, hogy ezekben a dolgokban Ön már eljátszotta a bizalmat, így elmenekülhet saját felelősségvállalása elől. Ebben az esetben is gyakran érvel aránytalansággal: „Megígérted, hogy elmosogatsz és kiviszed a szemetet. Nem csináltad meg, ezért megbízhatatlan vagy, miért várod tőlem, hogy másképp viselkedjek, mint te?”.

Érvelés egy kiragadott részlettel
Gyakran alkalmazott technikája a nárcisztikus bántalmazónak, hogy az eseménnyel kapcsolatban kiemel egy részletet – ami általában igaz, de a végkifejletet nem befolyásolja – és érvelését a köré fonja. Jellemző példa: a munkahelyétől hazáig nagy forgalomban is 20 perc az út. Ő egy órával később érkezik és azt mondja, hogy dugó volt. Nehéz ezzel vitatkozni, hiszen valóban nagy volt a forgalom, de mégsem emiatt késett, hanem mert jóval később indult el.

Tagadás, újraírás
Ha Ön szembesít a nárcisztikus bántalmazót egy olyan cselekedetével, ami kellemetlen számára, akkor gyakran megesik, hogy nemcsak letagadja, de meg is másítja a múltat. A nárcisztikus bántalmazók bámulatosan tudnak új emlékeket generálni és azokat hihetően előadni, amit idővel még maguk is elhisznek valóságnak. Nagyon nehéz úgy szembesíteni valakit a felelősségével, ha azt nem ismeri el vagy azt állítja: meg sem történt.

Drámai megvonás (figyelem/érzelem/idő)
A nárcisztikus bántalmazó pontosan felméri és ismeri a partnere igényeit. Ha szorult helyzetbe kerül és felelősséget kellene vállalnia egy pillanat alatt megvonhatja a másik számára fontos dolgot, legyen az együtt töltött idő, figyelem vagy érzelem. A drámai változás megijeszti a partnert és arra törekszik, hogy a „békesség” helyreálljon, ezért nem firtatja tovább a nárcisztikus bántalmazó felelősségét, aki ezért nagylelkűen „megbocsát”.

Hibáztatás
A nárcisztikus bántalmazó a külvilág által negatívnak ítélt tettét nagyon gyorsan tudja racionalizálni és a felelősséget azzal hárítja el, hogy viselkedése – ha esetleg nem is volt teljesen megfelelő – indokolható a partnere korábbi cselekedeteivel. Jellemző példa: „Lehet, hogy mással aludtam, de megérdemelted, mert nem készítettél múlt héten kedden vacsorát.”.

A felelősségvállalás hiánya az egyik legjellemzőbb – egyben különösen mérgező – pontja a nárcisztikusan bántalmazó kapcsolatoknak. Az áldozatok előbb-utóbb maguk is elhihetik, hogy a rossz dolgokért ők a felelősek, egy idő után pedig kísérletet sem tesznek önmaguk megóvására, ezzel pedig csak erősítik áldozat szerepüket önmaguk és bántalmazójuk szemében egyaránt.

Tudatosítsa magában: hiábavaló minden érvelés, kitartás, amivel egy nárcisztikus bántalmazót rábírhat a felelősségvállalásra!
Lépjen ki ebből az ördögi körből!
Ismerje fel az érzelmi bántalmazást! Töltse ki az alábbi a tesztet és kérjen segítséget szakembertől!